9 motiváló Nick Vujicic gondolat, amit neked is hallani kell – legalább egyszer!

Nick Vujicic Magyarországon

Elsöprő energia, lendület, életerő, amely úgy betölti a teret, olyan mértékben képes magával ragadni, hogy szinte észrevehetetlenné válik, hogy a színpadon lévő előadó végtagok nélkül született. Nick Vujicic (Nicholas James Vujicic) nemzetközi hírű prédikátor, szónok, motivációs tréner, akinek előadásai, motivációs beszédei a világon több millió emberre vannak hatással, a napokban pedig immáron második alkalommal látogatott el Budapestre egy előadássorozat keretében.

Íme, 9 motiváló gondolat Nick Vujicic előadásaiból:

1.Ki vagy? Mi a célod? Mi a végzeted?

Nick Vujicic saját bevallása szerint sokáig nem látta saját életének értelmét, hosszú ideig imádkozott végtagokért, de rá kellett jönnie, hogy az életben kapott feladatát így kell teljesítenie. Ha az ember tisztában van azzal, hogy mi a célja, mi a feladata és, hogy ki ő valójában, akkor tud csak igazán teljes, boldog életet élni. Nick nem csak, hogy sikeres előadó és motivációs tréner, de boldog férj és két gyermek boldog édesapja is.

2.Humor és önirónia

Humor és önirónia nélkül semmi értelme az egésznek. Elképesztő az önirónia, amellyel saját helyzetéhez áll.

3.Hit

Sokan a pozitív hozzáállásban hisznek, de a valódi hit ennél jóval több és sokkal nagyobb ereje van.

4.Hálás lehetsz azért amid van vagy sajnálkozhatsz azért, amid nincs…

Valószínűleg kevesen keltünk ma úgy fel, hogy wowww… van két lábam és két kezem, ez életem legjobb napja lesz.

5.Soha ne add fel!

6.Kudarc

Sokan sokszor mondták már, a kudarc a siker elválaszthatatlan velejárója. Kevés sikeres embert lehet tapasztalatok nélkül látni. Ezek a tapasztalatok pedig legtöbbször kudarcot jelentenek, a kérdés, hogy hogyan nézzük ezt. Ha elesünk felállunk-e és megyünk-e tovább. Egyszer, kétszer, háromszor vagy akár ötvenháromszor is…

7.Ha egyedülállóként nem vagy boldog, házasként sem leszel az.

Akkor lehetünk igazán boldogok, ha tisztában vagyunk saját magunkkal és nem mástól várjuk a megoldást az életünkre és a boldogságunkra. Ugyanennyire lényeges, hogy múló értékek helyett valódi értékeket tartsunk fontosnak.

8.Van néhány dolog az életben, amit se irányítani, se megváltoztatni nem tudunk, egyszerűen élnünk kell vele. Miénk a döntés, hogy feladjuk vagy folytatjuk tovább.

9.Senki nem fontosabb a másiknál

Mindannyian egyenlően fontosak vagyunk és mindenkinek szüksége van a másikra. Általában akkor kezdődnek a világ legnagyobb problémái, amikor az egyik ember többre tartja magát a másiknál. Ezt nevezzük bántalmazásnak. Amely ugyanúgy érinti az otthonokat, az iskolákat, a médiát és a társadalmat is.

Nick Vujicic a Nem Adom Fel Alapítvány meghívására látogatott el Magyarországra, ahol a „Stand strong” („Maradj erős”) elnevezésű kampány keretein belül több ezer iskolás korú fiatal követte személyesen vagy online közvetítéssel az előadást, melynek fő témája az iskolai és internetes zaklatások voltak. A fiatal generációnak szóló előadások mellett Nick egy motivációs beszédet is tartott tegnap este a Tüskecsarnokban, ma este pedig a hit szerepe lesz fő téma.

Kép: www.flyerz.hu

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!