11 kérdés, amit 30 után tegyél fel magadnak!

siker - motiváció - férfimagazin

18 után viszonylag gyorsan pörögnek az évek egészen 30-ig. Általában a nagy tizennyolcadik után, a 30 az első olyan fordulópont, amikor körbenézel: hol tartasz most, mi az, amit idáig elértél és megfogalmazódnak új célok, amelyeket el szeretnél érni, illetve az is, hogy ehhez milyen változásokra van szükség.

A Business Insider nemrégiben összeállított egy listát arról, hogy 30 után milyen változásokra van szükséged a hosszú távú sikerhez, mi pedig ehhez gyűjtöttünk 11 kérdést, amelyet 30 után érdemes magadnak feltenni!

1.Mióta dohányzol?

A rendszeres dohányzásból egy év is sok, de ha már a gimis éveid végén cigivel bandáztál a srácokkal és azóta sem hagytál fel ezzel a káros szenvedéllyel, több mint 10 év után itt az ideje!

2.Milyen rendszer van a mindennapjaidban?

A gyakori fáradtság, kimerültség érzésének egyik oka lehet a rendszertelen alvás és a reggeli rutin hiánya. Kézenfekvő megoldásnak tűnhet, hogy a héten összegyűjtött alváshiányt hétvégén dolgozd le, de ez csak fokozza mindezt. Helyette érdemes minden nap hasonló időben felkelni és inkább délutánra időzíteni még egy kis pihenést.

3.Miért nem sportolsz rendszeresen?

Ha eddig még nem találtad meg a hozzád leginkább passzoló mozgásformát, kezdj el minél több típusú sportot és edzésformát kipróbálni, hogy megtaláld azt, amelyik valóban örömet jelent. 30 után nincs több kifogás arra, hogy miért nem része az életednek a rendszeres mozgás!

4.Mennyire kezeled tudatosan pénzügyi döntéseidet?

Túl sok hozzáfűzni valót nem igényel, minél előbb kezdesz el a megtakarításaiddal, befektetéseiddel, pénzügyeid kezelésével foglalkozni, annál előbb élvezheted ennek előnyeit.

5.Mi motivál téged annyira, hogy alig várod, hogy reggelente felébredj?

Minek a megvalósítását halogatod évek óta? Hogy áll a bakancslistád? És mi az, ami meggátol abban, hogy mindazt, amit szeretnél elérni elkezdd megvalósítani?

6.Mi az amiért elégedettség és hála érzését meg tudod fogalmazni?

Az elégedettség és a megelégedettség két külön fogalom – mialatt az egyik inspirál és előre visz, a másik könnyen vakvágányra vezet. Ide tartozik a hála is, azért amid van, amit elértél és aki mellett felébredtél. Ha meg tudsz fogalmazni nap végén egy elégedettség érzést, reggel pedig hálával tudod kezdeni a napod, exponenciális változások indulhatnak el az életedben.

7.Kinek akarsz megfelelni?

Nem lehet és nem is kell mindenkinek megfelelned. Hajlamosak vagyunk mások véleménye alapján megítélni saját magunkat, de a helyzet az, hogy nem kell és nem is lehet mindig, mindenkinek megfelelni. A mások véleményétől való függés és a folyamatos megfelelési kényszer elvonja a figyelmet a saját célokról, feladatról és önbizalomhiányhoz, csalódottsághoz vezethet.
A közvetlen környezetedben melyek azok a kapcsolatok, amelyek motiválnak és építenek és melyek azok, amelyek visszahúznak? Érdemes átgondolnod, hogy kire mennyi időt szánsz, igaz ez nem csak a magán, de az üzleti életedre is.

8.Milyen mércéhez viszonyítod saját magad?

Rengeteg energiát felemészt, ha másokra neheztelsz azért mert látszólag sikeresebb, boldogabb, könnyebb életük van. Ehelyett a saját céljaidra, feladataidra és a mindennapok sikereire koncentrálj, ez visz ugyanis hosszú távon előre. Ne felejtsd el, a social media felületek 90 százaléka a pozitív képről szól. Igaz ez ugyanúgy a másik oldalra is, az előítéletek, folyamatos kritizálás nem visz előre.

9.Hogyan dolgozod fel a kudarcot?

A kérdés nem az, hogy elbuktál-e, hanem az, hogyan állsz talpra és mi az, amit ebből tanultál. Fogadd el, hogy hibáztál, tanulj belőle és lépj tovább – ez a legtöbb, amit tehetsz.

10.Mikor olvastál el utoljára egy könyvet?

Ha minden nap egy órát olvasol, az egy évben összesen 15 nap. Ha egy órát nem is tudsz beilleszteni a mindennapjaidba, találj 15-20 percet arra, ami valóban épít, motivál, inspirál vagy csak egyszerűen kikapcsol – a hírfolyamokon mennyi időt töltesz el egy átlagos nap?

11.Melyek azok az értékek, amelyeket képviselsz?

Mi a te fontossági sorrended? Melyek azok az értékek, amelyeket valóban fontosnak tartasz és mi az a személyes üzenet, amit képviselsz. Nevezhetjük ezt akár a személyes márkádnak is.

Megosztanád történeted? Írj nekünk az [email protected] email címre!

(via)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!